A cickányfélék (Soricidae) az emlősök (Mammalia) osztályának és az Eulipotyphla rendjének egyik családja.

A régebbi rendszertani besorolások szerint a rovarevők (Insectivora) rendjébe, aztán pedig rövid ideig a saját cickányalakúak (Soricomorpha) rendjébe tartozott. Három alcsalád, tizenkilenc nem és háromszáznégy faj tartozik a családhoz. A családba ma 410 recens faj tartozik, de ezekből 5 faj nemrég kihalt. Az élő és nemrég kihalt fajok mellett számos fosszilis faj is létezik. Kis termetűek, a legtöbbjük nem nagyobb egy egérnél. A legnagyobb faj a távol-keleti pézsmacickány (Suncus murinus) a trópusi Ázsiából, hossza 15 cm, testtömege 100 g.[1] Az etruszk cickány (Suncus etruscus) 3,5 cm hosszú, és 2 g tömegű, és ezzel ez a faj a legkisebb ma élő szárazföldi emlős. Általában a szárazföldön élnek, és ásnak, magvak, rovarok, férgek és más táplálék után kutatva. Egyes fajok kaptárba is behatolnak télire méhet enni. Ellenük is véd a 7 mm-es rács. Vannak fára mászó, föld alatt, hó alatt élő, vagy vízben vadászó fajok is. Szemük kicsi, és nem lát jól, viszont hallásuk és szaglásuk kiváló.[2] Mozgásuk gyors, anyagcseréjük igen élénk. Naponta legalább a testsúlyuk 90%-ának megfelelő mennyiségű táplálékot kell elfogyasztaniuk. A fogságban élő cickányok napi élelemigénye a testsúlyuk 50 és 200%-a között változik.[3] Orruk hosszú, megnyúlt, ormányszerű. Hangjuk a madarak csiripelésére emlékeztet. A mezei cickány és az erdei cickány mindenütt előfordul. Éjjel és nappal egyaránt tevékenykednek. A cickányoknak van egy mirigyük a testük mindkét felén, ami pézsmát választ ki, amit a legtöbb ragadozó nem kedvel. Azért lehet mégis találni a természetben megölt cickányt, mert valamilyen ragadozó, általában róka, ragadozó madár vagy bagoly egérnek nézte és tévedésből ölte meg. Néhány állat azonban megeszi a cickányt, egyikük a gyöngybagoly, amely gyakran éppen a cickányokra specializálja magát. Télen nem hibernálódnak, de anyagcseréjük lelassul. Testtömegük 30-50%-át is elveszítik, ami a csontok, a koponya és a belső szervek méretének csökkenésével jár. A cickányoknak nem nő a foguk úgy, mint a rágcsálóknak, sőt, már születésük előtt elveszítik tejfogaikat. A fogak elhasználódása az idősebb cickányok problémája. Metszőfogaik hosszúak és élesek, rágófogaik a száj hátsó részében találhatók.

Jellemzően magányos életmódúak, a hím és a nőstény csak a párzás idején van együtt. Egyes fajok üreget ásnak maguknak. Egy nőstény cickány akár évi 10 almot is felnevelhet, különösen a trópusokon, ahol egész évben tudnak szaporodni. A szoptatás ideje 17–32 nap. A nőstény gyakran közvetlenül szülés után párzik, és miután elválasztott egy almot, már meg is szüli a következőt. Várható élettartamuk 12-30 hónap.

A cickányok más szempontból is különlegesek. Néhány fajuk mérgező, ami szokatlan az emlősök körében. A mérget a fog vájata vezeti a zsákmányba. A méreg több vegyületet tartalmaz, a rövidfarkúcickányok (Blarina fajok) méregmirigyeinek tartalma akár 200 egér életének kioltására is elegendő. Az egyik vegyülettel magas vérnyomást, egy másikkal migrént és izomidegrendszeri betegségeket kezelnek. A Blarina brevicauda faj nyála soricidint tartalmaz, ami egy lehetséges jelölt a petefészekrák ellen. A denevérekhez és a fogascetekhez hasonlóan néhány faj képes echolokációra. Ezek a Sorex és a Blarina nemekbe tartoznak. Ide tartozik az erdei cickány, a Sorex vagrans, és a Blarina brevicauda. A madagaszkári tanrekfélék és a patkányvakondfélék is rendelkeznek ezzel a képességgel. Ultrahangok rövid sorozatát adják ki. A denevérekkel szemben ezek kis amplitudójúak, széles sávúak, multiharmonikusak, és frekvenciamoduláltak. A közeli tájékozódásra használják, és nem a zsákmány felkutatására.