Sziasztok! A férjemmel van egy kisfiúnk és külföldön élünk, véglegesen költöztünk ki. A férjem szülei mérgezőek, az édesanyja nárcisztikus. Az egyetlen megoldás a távolságtartás - részben ezért is költöztünk ki. A szüleivel egyedül azért tartjuk a kapcsolatot mert a gyerekünk azelőtt született, hogy a velük való kapcsolat visszafordíthatlanul megromlott. Ha a kapcsolatot még a gyerek születése előtt megszünetettük volna, akkor most nem állna fenn a kapcsolattartási problémánk. Mindig is "háborúkkal teli" kapcsolata volt a férjemnek, majd nekünk a szüleivel, de mégis elmondható, hogy "jóban voltunk". Aki ismeri a nárcisztikus személyiségzavarral élőkkel való kapcsolatii dinamikát, az tudja, érti, miről beszélek. Egyszer viszont volt egy ominózus veszekedés, amikor a kapcsolat "hivatalosan" is megromlott. Akkor utánaolvastunk, hogy milyen láthatási jogai vannak a nagyszülőknek. Azt is tudjuk, hogy a magyar jogrendszerre tipikusan jellemző, hogy a bántalmazó szülőt is megilleti a láthatási jog és amíg nincs haláleset, nem veszik komolyan az esetet. Mivel a konfliktus után megszakítottuk a kapcsolatot, a nagyszülők részéről jött a fenyegetés, hogy beperelnek minket a láthatásért. Emiatt kialakítottunk egy minimum láthatást és egy olyan beszélgetési és kapcsolattartási stílust, amibe nem lehet belekötni, hogy ne legyünk perelhetőek. Ez a kiköltözésünkkel felborult, ugyanis nem járunk vissza Magyarországra. Egyszer voltunk, de nem tervezünk újra menni, max. évente, hogy a gyerek a többi családtaggal tarthassa a kapcsolatot. Emellett a gyerekről már évek óta nem osztunk meg fotókat, csak nagy ritkán, mert a család nem tartja tiszteletben a kérésünket, hogy ne küldjék tovább és ne osszák meg őket. Félő, hogy a nárcisztikus anyós elméje egyszer csak elborul és beperel minket a láthatási jog miatt. Azt tudjuk, hogy ez esetben a magyar jogrendszertől nem várhatunk támogatást, a személyiségzavar még a pszichológusokat is meg tudja téveszteni, kifejezetten ebben jártas szakértő kirendelése esetén sem vagyunk biztosak benne, hogy ez megállapításra kerülne, de inkább az a félő, hogy nem olyat rendelnének ki. Tanácstalanok vagyunk, mert ha nem lenne gyerekünk, akkor teljesen egyértelmű lenne a TELJES kapcsolatmegszakítás, viszont így, hogy joga van a gyerekkel a kapcsolatot tartani, így folyamatos félelemben élünk. Ráadásul a férjem jóban van a bátyjával, aki jóban van a szüleikkel, így folyamatosan információkat tudnak meg rólunk és folyamatos beszédtéma vagyunk a családban. Már azon gondolkodunk, hogy a testvérrel és a család többi tagjával is meg kéne szakítani a kapcsolatot (és akkor a nárcisztikus játszma célba is ért), hogy végre békén hagyjon minket.

Fontos: ez nem csak egy általunk rádobott címke, nem dobálózunk a nárcisztikus kifejezéssel, a férjemnek sok év terápiás munkája van benne, a kommentelőket kérem, hogy ne azzal jöjjenek, hogy az a divat, hogy most mindenkit lenárcisztikusoznak. (Bár egyébként a probléma nem azért létezik, mert beszélünk róla, hanem azért beszélünk róla, mert létezik.)